Dr. Juhász Ágnes
Újdonságok a mikrobiomról
Újdonságok a mikrobiomról
Az emberi testfelszíneken különböző mikrobiális közösségek élnek, amelyekről az utóbbi időkig vajmi keveset tudtunk.
A költséghatékony DNS technikák, valamint a bioinformatika fejlődése eredményeként azonban egyre több ismeretre teszünk szert a rajtunk/ bennünk élő mikroorganizmusokról – közismert nevén a mikrobiomról.
Számos bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a mikroflórának nem passzív kapcsolata van a gazdaszervezettel, hanem közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a szervezet normális fejlődéséhez, az anyagcsere folyamatok működéséhez, valamint a védelmi rendszerünk aktivitásához.
Az egereken és embereken végzett vizsgálatok azt is bebizonyították, hogy a mikrobiális közösségek egyensúlyát lényegesen képes megváltoztatni a nyugati életstílus (mozgásszegény életmód, nagy kalóriatartalmú élelmiszerek fogyasztása, antibiotikum használat stb.), amely számos “civilizációs betegség” kialakulását eredményezi.
A mikrobiom jelentősége megértésének az elején tartunk, de az biztos, hogy az “együttélési” kapcsolatok felismerése új lehetőségeket nyit meg a gyógyító medicina számára.